narratív ív [a. narrative arc]

Narratív szövegek cselekményének szerkezete mindig is központi helyet foglalt el az elbeszéléselméletekben. Arisztotelész Poétikájában a tragédiák arányos felépítése mellett a cselekmény csúcspontját (klimax) jelentő és a végkifejletet előkészítő felismerés és fordulat válik hangsúlyossá. (Arisztotelész 1974) Azonban míg az antik irodalomban a cselekmény alakulása inkább az egyes epizódok puszta egymásutániságában kerül elgondolásra (Bahtyin 1976), addig a 18. század végétől a fejlődés- és hanyatláselvű elképzelések grafikonszerűen láttatják ezt az alakulást, vagyis az idővonal és egy független változó viszonyában tartják megragadhatónak. Ezt jelöli a narratív ív (narrative arc) fogalma, amely a cselekmény részei között lévő intenzitásbeli különbségre és ezen intenzitások által jellemezhető narratív pálya formájára hívja fel a figyelmet. Az intenzitásbeli különbséget okozhatják a szöveg 1. tematikus, 2. hangulati, és 3. ritmusbeli jellemzői (főként a narráció sebességének változásai alapján). Paradigmatikus példa Gustav Freytag piramisa, amellyel a tragédiákban a hősök sorsának alakulását (bevezetés, felemelkedés, csúcspont, visszatérés/bukás, katasztrófa/feloldás) szemléleti diagrammatikus formában (Freytag 1863/1900); de említhetők a 20. századból Kurt Vonnegut hullámvonalai is, amelyekkel a narratív szövegekben a hősök szerencséje és balvégzete közötti mozgást jelöli. (Vonnegut 1981, lásd még: Brown és Tu, 2020) Northrop Frye szerint a komédiák cselekménye U-alakú, míg a tragédiáké fordított U-alakú pályát írnak le (Frye 1982), Gergen és Gergen pedig a romantikus történetek ívét jellemzik progresszív és regresszív szakaszok váltakozásain keresztül (Gergen és Gergen 1997). A cselekmény ívét meghatározhatjuk a szöveg alapján (pl. időkezelés, dramaturgia), a fő karakterek (siker- és bukástörténetek) vagy az olvasó szemszögéből (pl. a feszültség mértéke szerint).

Teljes szöveg

A számítógépes irodalomtudomány, amely amúgy is előszeretettel támaszkodik a szövegek vizuális megjelenítésére, gyakran tűzi ki célul a narratív ív automatikus felrajzolását. Reagen és társai (2016) kutatása szerint a pozitív és negatív hangulatokat (szentiment) kifejező szavak eloszlása az elbeszélő szövegekben kirajzolják a narratív ív felépítését. (lás még: Jockers 2013) Nagyméretű korpuszon végzett elemzésük szerint hat archetipikus történet különböztethető meg a cselekmény által leírt pálya alapján: 1. „Szegényből gazdagok” (felemelkedés), 2. Tragédia vagy „gazdagokból szegények” (bukás), 3. „Ember a gödörben” (bukás-emelkedés), 4. Ikarusz (emelkedés-bukás), 5. Hamupipőke (emelkedés-bukás-emelkedés), 6. Oidipusz (bukás-emelkedés-bukás). Kutatásuk azt mutatja, hogy a legnépszerűbb narrációs stratégiák az Ikarusz, az Oidipusz és az „Ember a gödörben” típusú felépítések. Fudolig és társai (2022) hasonló módon, az erő és a veszélyesség tengelyei mentén kategorizáltak szavakat, majd az így létrehozott szótár elemeinek gyakoriságát vizsgálták a regényben, ezáltal megragadva a cselekmény alakulásának akár több alcselekményt is magában foglaló ívét. Más megközelítések a szöveg egységének tematikus változásaiból indulnak ki. Benjamin Schmidt (2015) az egyes témák alakulását követi végig nagy méretű korpuszon, és állapít meg mintázatokat (pl. a legtöbb szöveg a térre vonatkozó kifejezések felől az őszinteséghez kapcsolódó nyelvhasználat felé tartó utat járja be). A tematikus vizsgálat mérhetővé teszi azt is, hogy milyen gyorsan vált egy szöveg az egyes témák között, mekkora területet ölel fel az egyes váltások során és mennyire körkörös az elbeszélés. (Toubiaa és társai 2021) Érdemes megemlíteni Boyd és társai (2020) eredményeit is, akik a szövegeket három trendvonal segítségével ábrázolják: szcenírozás, cselekmény kibontása és kognitív feszültség szempontjából. Ezek a hagyományos arisztotelészi felosztásnak megfelelő kategóriák, amennyiben a szcenírozás a szövegek elejére, a cselekmény kibontása a közepére, a kognitív feszültség pedig a végére jellemző. Ennek mérhetősége (és ábrázolhatósága) szintén szó-csoportok eloszlásán alapul: feltételezésük szerint a történetek kezdetén a névelők és prepozíciók túlsúlya figyelhető meg, hiszen ekkor még konkrét személyek, helyszínek és egyéb tárgyak megjelölésére van szükség a cselekmény hátteréül szolgáló környezet bemutatásához; a cselekmény kibomlásakor azonban ezek helyét névmások és segédszók veszik át; míg a kognitív feszültséget az értelemadásra vonatkozó mentális igék nagy száma jelzi (pl. gondol, hisz, megért).

Sz. B.

Irodalom

Arisztotelész. Poétika. Budapest: Magyar Helikon, 1974.
Bahtyin, Mihail. „A tér és az idő a regényben”. In A szó esztétikája, 257–302. Budapest: Gondolat, 1976.
Boyd L., Ryan, G. Blackburn, Kate és W. Pennebaker, James. „The narrative arc: Revealing core narrative structures through text analysis”. Science Advances 6, 32 (2020).
Brown, Steven és Tu, Carmen. „The shapes of stories: A ’resonator’ model of plot structure”. Frontiers of Narrative Studies 2 (2020): 259–288.
D. Fudolig, Mikaela Irene, Alshaabi, Thayr, Cramer, Kathryn, M. Danforth, Christopher és Sheridan Dodds, Peter. „Characterizing narrative time in books through fluctuations in power and danger arcs”. ArXic, 2022. https://doi.org/10.48550/arXiv.2208.09496.
Freytag, Gustav. Freytag’s technique of the drama: An exposition of dramatic composition and art. Fordította Elias J. MacEwan. Chicago: Scott, Foresman & Company, 1900.
Frye, Northrop. The great code: The Bible and literature. Toronto: University of Toronto Press, 1982.
Gergen, Kenneth J. és Gergen, Mary. „Narratives of the self”. In Memory, identity, community: The idea of narrative in the human sciences, szerkesztette Lewis P. Hinchman és Sandra K. Hinchman, 161–184. Albany: SUNY Press, 1997.
Jockers, Metthew. Macroanalysis: digital methods and literary history. Illinois: University of Illinois Press, 2013.
Reagan, Andrew J., Mitchell, Lewis, Kiley, Dilan, Danfort, Christopher M és Sheridan Dodds, Peter. „The emotional arcs of stories are dominated by six basic shapes”. EPJ Data Sience, 2016. https://doi.org/10.1140/epjds/s13688-016-0093-1.
Schmidt, Benjamin. „Plot arceology: A vector-space model of narrative structure”. IEEE International Conference on Big Data, 2015, 1667–1672.
Toubiaa, Olivier, Berger, Jonah és Eliashbergb, Jehoshua. „How quantifying the shape of stories predicts their success”. PNAS 118, 26 (2021). https://doi.org/10.1073/pnas.2011695118.
Vonnegut, Kurt. Palm Sunday: An autobiographical collage. Nre Yort: Delacorte Press, 1981.