természetes narratológia [a.: natural narratology; n.: naturale Narratologie; f.: narratologie naturelle]

Az elmélet a természetes elbeszélés, azaz a spontán, élőbeszédben előforduló történetmondás és az irodalmi elbeszélés párhuzamán alapul: mindkettő képes az antropomorf tapasztalatiság közvetítésére, a valós tapasztalat felidézésére. A Labov által vizsgált →természetes narratíva (Labov, 1972) az irodalmi elbeszélés prototípusa, kognitív paraméterei megfeleltethetők az emberi tapasztalásnak, s ezek a paraméterek érvényben maradnak az írott narratíva kifinomult változataiban is. A címben szereplő természetes kifejezés az ember testiességéből fakadó kognitív paraméterekre utal, amelyeken keresztül szövegeket értelmezünk. A narrativizáció a naturalizáció elbeszélésekre alkalmazott fogalma, olyan, a tapasztalatiság kognitív paraméterein alapuló kulturális – és irodalmi folyamat, melynek során az olvasók narratívaként ismernek fel és értelmeznek szövegeket. Fludernik befogadás- orientált modelljében a narrativitás forrása az olvasó által birtokolt kognitív sémák. Az olvasók makro-kereteket, sémákat, olvasási stratégiákat keresnek, melyek segítségével az idegent ismerőssé teszik.

Fludernik a narrativitást nem a →cselekménytől, a →szekvencialitástól vagy a →narrátortól teszi függővé, hanem az emberi tapasztalatiságtól. Ahogyan a →természetes narratíva, úgy az irodalmi is képes a valós (saját vagy mások) valós tapasztalásának felidézésére, mely az érzelmi bevonódás révén egy értékelő keretben jelenik meg.A tapasztalatiság megléte vagy hiánya a döntő abban, mit ismerünk fel elbeszélésként;ezért a történetírás kívül marad a természetes narratológia hatókörén, ugyanakkor a modell kiterjed a modernizmus cselekmény nélküli regényeire és a posztmodern új elbeszélésformáira is, de a tapasztalatiság mélystruktúrája megengedi a dráma és a film bevonását is. 

A narratív transzmisszió négyszintes modellje kognitív paramétereken alapul. Az első szint a szöveg előtti szint,a valós élet sémáit tartalmazza, alapvető tapasztalati szintje annak, ahogyan a valóságot értelmezzük, ide tartozik pl. a célorientált cselekvés, ok-okozatiság. A második szint a narratív közvetítés öt makrotextuális keretét foglalja magába, melyek a történethez való hozzáférést biztosítják: cselekvő (acting), mondó (telling), tapasztaló (experiencing), szemlélő (viewing) és reflektor (reflecting) mód. 

A harmadik szintet már kultúraspecifikus, műfaji és történeti sémák, elbeszélésmódok, keretek alkotják, a negyedik pedig maga a narrativizáció szintje, ahol az olvasók a három szint kereteinek, sémáinak felhasználásával elbeszélésként ismernek fel szövegeket. 

Az angol irodalom a késő középkortól a megírás jelenéig ívelő történeti vizsgálatában Fludernik folytonosságot tételez a szájhagyományon alapuló költészet és az írásbeliség között. Bemutatja a kognitív paraméterek bővülését, azt a folyamatot, ahogyan a már természetessé váltkeretek, műfajok, formák (3. szint) lehetővé teszik újabbak megjelenését és széles körű elterjedését. Fludernik könyvének 6. fejezetét a posztmodernben megjelenő új elbeszélőformáknak(a jelen idejű E/1 elbeszélés, a te-elbeszélésE/2, mi-elbeszélés) és a regényben előretörő drámaiságnak szánta. 

Fludernik modellje nagy hatást gyakorolt a narratológiára. Könyve a →kognitív narratológia egyik alapműve lett. Legjelentősebb eredményei között tartjuk számon, hogy elszakította a narratíva fogalmát a cselekménytől, bemutatta a narrativizáció folyamatát, beemelte a diakrón vizsgálatot a narratológiába, újraértelmezte a mimézis fogalmát. Elmélete máig tartó hatását a műve körül folytatott élénk tudományos párbeszéd bizonyítja, így pl. a részben folytatásának tekinthető nem természetes narratológia képviselőivel folytatott termékeny vita (Alber, Iversen, Nielsen, Richardson, 2012, Fludernik, 2012) és a könyve 20. évfordulója alkalmából rendezett konferencia is (lásd a Partial Answers folyóirat 2018-as tematikus számát).