A vernakuláris a nyelvnek az a – rendszerint a standard változattól eltérő – formája, melyet a beszélők otthonról hoznak, tökéletesen tudnak és spontán, természetes és reflektálatlan (unmonitored) módon használnak az ugyanezen vernakuláris forma többi beszélőjével folytatott társalgásaikban.
A vernakuláris kategóriája fontos szerepet játszik a narráció szociolingvisztikai elméletében. A dialektológusok mindig is tudták, hogy a nyelvi adatgyűjtés során az adatközlők másképpen beszélnek az adatfelvevőkkel, mint amikor egymás között vannak. A dialektológusokat pedig egészen pontosan az utóbbi érdekelte. A hagyományos dialektológia képviselői minél archaikusabb, a nyelv történetének rekonstrukcióját segítő adatokat kívántak szerezni, a társasnyelvészeket és a szociolingvisztikát ismerő dialektológusokat pedig a számukra ismeretlen, általuk nem beszélt nyelvi változat megismerése motiválja. Hogy miképpen hangzik a vernakuláris akkor, amikor az adatgyűjtők nem figyelik meg a beszélőket: ez alkotja a megfigyelési paradoxont (observer’s paradox). William Labov úgy találta, hogy leghatékonyabban a személyes tapasztalat elbeszéltetésével lehet csökkenteni egyrészt a nem-vernakuláris adatgyűjtőknek a vernakuláris beszélőkre nyelvére tett hatását, másrészt pedig a beszélők önmegfigyeléséből adódó nyelvi önmérsékletet. A történetmondás már önmagában is előhozza a vernakulárist, és a személyes tapasztalaton belül is a halálközeli élmények és a gyerekkori emlékek bensőséges felidézése támogatják legjobban a vernakuláris beszédformák használatának elindítását.
Efféle megfontolások fontos szerepet játszottak abban, hogy William Labov vizsgálódásai már nagyon korán, 1967-ben kiterjedtek a narráció kérdéseire is. Az viszont csak fokozatosan derült ki, hogy a történetmondás a hétköznapi társalgás privilegizált formája (privileged form of discourse). Labov elképzelhetőnek tartja, hogy más megszólalási módokkal szemben a történetmondás az egyetlen beszédesemény (speech event), melynek jól megragadható kezdete, közepe és vége van.
A változat (variety) egyaránt utalhat nyelvre, nyelvjárásra és más nyelvi formákra. Előnye az említett terminusokkal szemben a semlegességében áll: nem mond semmit az egyes változatok beszélőinek számosságáról, műveltségéről, társadalmi állásáról, beszédének elfogadottságáról. A stílus értelmezésében jelentős különbségek vannak az egyes szociolingvisták között. A stílusváltás annak a következménye, hogy a nyelvközösség tagjai egynél több változatot beszélnek. William Labov szerint a stílus legfőbb meghatározó tényezője a figyelem, melyet a beszélők a saját beszédtevékenységüknek szentelnek. A vernakuláris a legkevésbé reflektált stílus.
Lásd még: narráció a szociolingvisztikában, tájékoztatás, bonyodalom, értékelés, megoldás, kóda, referenciális funkció, mesélhetőség, indító összefüggésrendszer, hihetőség
Labov, William. The Social Stratification of English in New York City. Washington, D.C.: Center for Applied Linguistics, 1966.
Labov, William and Waletzky, Joshua. „Narrative Analysis: Oral Versions of Personal Experience”. In Essays on the Verbal and Visual Arts: Proceedings of the 1966 Annual Spring Meeting of the American Ethnological Society, edited by June Helm, 12-44. Seattle and London: University of Washington Press, 1967.
Labov, William. Sociolinguistic Patterns. Philadelphia: University of Pennsylvania Press, 1972.
Labov, William. „Speech Actions and Reactions in Personal Narrative”. In Analyzing Discourse: Text and Talk. Georgetown University Round Table, edited by Deborah Tannen, 217-247. Washington, DC: Georgetown University Press. 1981.
Labov, William. „Some Further Steps in Narrative Analysis”, Journal of Narrative and Life History 7 (1997): 395–415.
Labov, William. „The Anatomy of Style-Shifting”. In Style and Sociolinguistic Variation, edited by Penelope Eckert and John R. Rickford, 85-108. Cambridge: Cambridge University Press, 2001.
Labov, William. „Uncovering the Event Structure of Narrative”. In Georgetown University Round Table on Languages and Linguistics 2001. Linguistics, Language, and the Real World: Discourse and Beyond, edited by Deborah Tannen and James E. Alatis, 63-83. Washington, D.C.: Georgetown University Press, 2003.
Labov, William. „Ordinary Events”. In Sociolinguistic Variation: Critical Reflections, edited by Carmen Fought, 31-43. Oxford and New York: Oxford University Press, 2004.
Labov, William. „Where Should I Begin?”. In Telling Stories: Language, Narrative and Social Life, edited by Deborah Schiffrin, Anna De Fina, and Anastasia Nylund, 7-22. Washington, D. C.: Georgetown University Press, 2010.
Labov, William. „Narratives of Personal Experience”. In The Cambridge Encyclopedia of the Language Sciences, edited by Patrick Colm Hogan, 546-548. Cambridge: Cambridge University Press, 2011.
Labov, William. The Language of Life and Death: The Transformation of Experience in Oral Narrative. Cambridge: Cambridge University Press, 2013.